A konfirmálás a református egyházban egy különleges, ünnepélyes alkalom, amikor a fiatalok – rendszerint 13–14 éves korban – személyes hitvallást tesznek Isten és a gyülekezet előtt. Ezzel megerősítik a keresztségben kapott szövetséget, és teljes jogú tagjává válnak a gyülekezetnek.
Mit jelent konfirmálni?
A „konfirmálás” szó megerősítést jelent: megerősítjük a hitünket, és kifejezzük, hogy tudatosan szeretnénk Jézus Krisztus követői lenni. A konfirmandus fiatalok egy éven keresztül bibliai, hitvallási és egyháztörténeti ismereteket tanulnak, megismerkednek a református egyház tanításával és életével.
A konfirmáció során
Jelentkezés és felkészítés
Gyülekezetünkben a konfirmációra való felkészülés minden év őszén kezdődik, heti rendszerességű találkozásokkal. A foglalkozásokon szeretetteljes, elfogadó légkörben segítjük a fiatalokat abban, hogy kérdezzenek, megértsenek, megerősödjenek a hitben.
Ha érdekli a konfirmáció, vagy szeretné gyermekét beíratni
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot személyesen vagy az alábbi elérhetőségeinken. Mindenkit szeretettel várunk, aki szívesen vállalja ezt a fontos lépést a hit útján.
Alkalmak
Kiskonfirmálási felkészítő
Vasárnap 17:00 órától, istentisztelettel egybekötve.
A WhatsApp-csoporthoz az alábbi linken lehet csatlakozni:
https://chat.whatsapp.com/LxiUmzai57dBpSaJI1T490?mode=hq2tshi
Közép kátésok alkalmai
Szombaton 12:00 órától.
A WhatsApp-csoporthoz az alábbi linken lehet csatlakozni:
https://chat.whatsapp.com/FzxTsXRVVsqL7j6sJ41MbH?mode=hq2tshi
Nagykonfirmandusok
Pénteken 18:00 órától.
Jelentkezni a gyülekezeti irodában lehet.
Utolsó frissítés: 2026. március 12.
Örömmel adunk hírt arról, hogy gyülekezetünk ifjúsági zenekara, a VARIFY megjelentette első albumát, amely mostantól a...
Kettős ünnep a mai vasárnap, október 11-e. A Musica Humana, a Vártemplom női kamarakórusa fennállásának 40....
Szeptember végén egy vártemplomi kis csapattal, huszonhatan, a Hátszegi-medence őrszemei, vagyis a Retyezát-hegység csúcsai alatt, völgyeken,...